Számomra nincs lehetetlen.
Megoldás orientált Hitelszakértőnek tartom magam, aki szereti a munkáját.
Nincs lehetetlen! Soha nem az a kérdés, hogy hogyan nem lehet, hanem sokkal inkább az, hogy hogyan lehet?! Hiszek a pénzügyi tudatosságban, a pozitív életszemléletben és abban, hogy mindenki felelős a saját életéért. Lefőképpen hiszek abban, hogy mindig van választás az életünk minden területén.
Alázatos, kitartó, határozott és energikus nőnek tartom magam. Nem ismerek lehetetlent minden ügyletben, ha kell elmegyek a falig is az ügyfél érdekeit szem előtt tartva. Közvetlenségem, nyitottságom mellett elmondhatom magamról, hogy valóban szeretem a munkámat ezért szívvel-lélekkel végzem minden percét.
Budapesten születtem, de 6 éves koromig vidéken éltem szüleimmel. 1986-ban a Fővárosba költözésünket követően már itt végeztem el az általános és középiskolát.
2001-ben szereltem fel a Készenléti Rendőrség kötelékébe, ahol 23 évig dolgoztam. Munka mellett végeztem el a Főiskolát és ezután tettem sikeres vizsgát az MNB által szervezett Pénzügyi Szolgáltatás Közvetítés Hatósági képzésén.
Egyedülálló anyaként két gyermeket nevelek, ezért tudom milyen nehéz manapság a pénzügyekben akár egyedülállóként akár elváltként eligazodni. Elősorban Anya vagyok, de fontos számomra a munkám a szakmai kihívások, a személyes sikerek a karrierem és az emberi kapcsolataim.
Igyekszem egyensúlyt tartani bár ez nem mindig sikerül, de törekszem rá.
2017-ben a saját otthonunk megvásárlásánál (akkor még férjnél voltam), illetve minden hitel felvétel igénylésénél hitelszakértő segítségét vettem igénybe, aki segített átlátni a lehetőségeimet, megkönnyítette a hitelfelvétel folyamatát és rengeteg stresszt, ügyintézést és rohangálást vett le a vállamról. Annak ellenére, hogy az akkori tanácsadónk mindenben segített én azért elemeztem, utánajártam, kalkuláltam, hogy tényleg a legjobb döntést tudjam meghozni. Ekkor kérdezte meg a hitelszakértőnk, nincs-e kedvem megtanulni a szakmát és ezzel foglalkozni?
Először természetesen a főállás és az anyai teendőim mellett csak minimális időt tudtam ráfordítani a szakmára, a tanulásra és a szolgáltatás közvetítésére. A Készenléti Rendőrség – a kollégáim – nagyon jó „ügyfelek” lettek, kezdve a 2018-as Államilag Támogatott Lakástakarékpénztárak megszüntetésével, amikor igazán berobbant a nevem (rengeteg szerződést kötöttem az utolsó utáni pillanatban is) a köztudatba.
Egyre több ügyfelem lett és 2024-ben megkaptam azt a lehetőséget, hogy közvetlen közelről tanuljam a szakmát és már csak pénzügyi szolgáltatás közvetítésével foglalkozhassak.
Kicsi koromtól kezdve imádtam pénzt számolni, osztani, szorozni. A nagypapám mindig azt mondta, biztos Bankos kisasszony lesz belőlem. Nem az lettem, de a számolás a pénzügyi tudatosság átadása, a segítség és a teher, amit ezzel az ügyfeleim válláról levehetek, illetve a belső késztetés, hogy pozitív változást érhetek el mások életében na ez az, ami igazán előre visz és a szakmában tart. Szeretem az érdekes ügyleteket, a megoldhatatlannak látszó ügyeket ezek mind – mind kihívást jelentenek számomra, hogy az ügyfél a hitelügylet végén azt tudja mondani – igen sikerült megoldani úgy, hogy az számára a legjobb megoldás legyen.
Független szakértőként minden Bankkal szerződésben állunk, így ügyfeleim számára ténylegesen, és személyre szabottan tudok kalkulálni és pénzügyi tanácsot adni. Minden hónapban számos oktatásban részesülünk a Bankok és a Benks által, így naprakészen kapjuk a legfrissebb és legújabb jogszabályváltozásokat és egyéb változásokat melyeket azonnal oktatás és egyéb meetingeken keresztül beépítünk a folyamatainkba.